Rólam

“Semmit sem szabad felületesen csinálni. Ha nem fektetsz energiát a munkádba – bármi legyen is – , örömöt sem ad.”

Tolnai Attila

A PROfestő

Tiszteletem,
Tolnai Attila vagyok, szobafestő.
Több éves rutinnal rendelkező, szenvedélyesen a szakmával foglalkozó, józanéletű fiatalember vagyok.  Általános jelenség, hogy az építőipari folyamatok befejező lépéseként a festő érkezik a helyszínre.
Úgy vélem, a festő legfőbb feladata, hogy az üres épületből OTTHON-t varázsol a színek, textúrák és a szakmai hozzáértése segítségével.
Számomra mindig is fontos volt a kreatív és kétkezi munka,

Szeretek alkotni és jó érzéssel tölt el, ha meg tudom valósítani azt, amit a megrendelőm kitalált.
A tökéletesen megálmodott otthon megvalósítása sok esetben ott akad el, hogy a megrendelő megfelelő tudás/eszközpark/idő hiányában nem tudja véghez vinni elképzeléseit. Ilyenkor érdemes szakembert hívni. Amikor megszületik ez a döntés, kimondottan fontos tényező az, hogy olyan szakemberre essen a választásunk, aki szenvedélyesen, szeretettel és precízen végzi a munkáját.

Szeretek úgy gondolni a hivatásomra, hogy ebben a szakmában benne van a segítés szándéka. Nem csak fizikális értelembe véve, hanem szellemi értelemben is. Vegyünk egy egyszerű példát : Kisbaba érkezik a családba. A leendő szülők fejében sokféle ötlet kavarog, de nincs idejük sem a megvalósításra, mert másféle teendők kötik le őket, sem pedig az ötletek letisztázására. Egy szakember ebben is tud segíteni. Át tudják vele beszélni az elképzeléseket, miként lehet megvalósítani, vagy esetlegesen mik a kivitelezhetetlen részei az elképzelésnek, mert mondjuk az adott falszerkezet nem alkalmas rá.